Nem vagy egyedül ‒ a sorstárscsoport ereje

Vannak élethelyzetek, amelyekről nehéz beszélni. A gyerektelenség sok nő számára ilyen: különösen akkor, ha ez nem választás, vagy ha ambivalens érzéseink vannak a gyerekvállalással kapcsolatban. Sokunk számára ismerős az érzés: kilógunk a sorból, nem találjuk a helyünket, miközben tapintatlan megjegyzések, kéretlen tanácsok, üres vigasztalások vagy éppen kínos hallgatás vesz körül bennünket. Láthatatlannak érezhetjük magunkat egy olyan közegben, ahol „minden a gyerekekről szól”.

Ebben az állapotban gyakran érezzük magunkat egyedül. Mintha nem lenne helye a kérdéseinknek, az ellentmondásos érzéseinknek, a csendjeinknek. Mintha a világ nem tudna mit kezdeni velünk – vagy mi nem tudnánk mit kezdeni önmagunkkal.

A csoport egyik legnagyobb ereje az egyetemesség élménye: annak felismerése, hogy nem csak én érzem így. Megkönnyebbülést hoz megtapasztalni, hogy mások is hasonló dilemmákkal, ambivalens érzésekkel, fájdalommal vagy bizonytalansággal küzdenek. Ami a hétköznapokban kisebbségi, magányos tapasztalat, az a sorstársak között érthetővé és elfogadottá válik. Az elszigeteltség oldódik, a bezárkózás helyét fokozatosan az újranyílás veszi át – önmagunk és mások felé is.

Tematikus, női csoportjaink biztonságos, ítélkezésmentes és bensőséges teret kínálnak. Megtapasztalhatjuk, hogy mások is hordoznak hasonló félelmeket, fájdalmakat, kérdéseket, hogy az érzéseink nem egyediek, nem rosszak, hanem emberiek. Teret kaphat a bizonytalanság, a szégyen, a bűntudat, a harag, az irigység, a gyász és a remény is – olyan érzések, amelyek sokszor kimondhatatlanok maradnak, pedig éppen a megosztásuk hozhat enyhülést. Ez már önmagában gyógyító erejű lehet, különösen egy olyan társadalmi közegben, ahol a nők értékét gyakran az anyasághoz kötik.

Másokat hallgatva, új nézőpontokat kapva lassan tisztul a belső kép: jobban megértjük önmagunkat, a saját vágyainkat, határainkat, és azt is, mi az, ami valóban belőlünk fakad – és mi az, amit a környezet elvárásai formáltak bennünk.

A közösségben nemcsak támogatást kapunk, hanem mi magunk is adhatunk: a tapasztalatunk értékessé válik, a különbözőség tanulási lehetőséggé alakul. Valódi kapcsolatok születhetnek, amelyek hatása gyakran túlmutat a csoport keretein: a „kinti világban” lévő kapcsolataink is átalakulhatnak, mélyülhetnek.

Ahogy egy csoporttag megfogalmazta: „Ebben a közösségben az a normális, ahogy éppen vagyok.” Ez az elfogadás, figyelem, meghallgatás, a közös gondolkodás és az egymás mellett haladás teszi a csoportot nemcsak megtartóvá, hanem valódi önismereti úttá – útitársakkal.

Ha szeretnél kapcsolódni, aktuális csoportjainkról az Események fülön találsz bővebb információkat.